Tisztelt Uraim! Smasszerek! Kedves elítéltek!
Új börtön avatására gyűltünk egybe ezen a szép tavaszi napon. Örömmel jelenthetem, hogy demokráciánk vívmányaként, itt Szabadszálláson, a rabok társadalmi összefogdosásával készült el Európa legmodernebb börtöne, megelőzve ezzel sok félkész és tervezett kórházat, könyvtárat és kultúrházat.
Ezen a zártkörű rendezvényen büszkén mondhatom azt is, hogy ez az 1200 ágyas, 2400 székes impozáns intézet felszereltségében megelőzi számos fejlett tőkés ország börtönét is. Hogy is mondta az imént a művész úr? "Rabok legyünk, vagy szabadok?" Nos, önök már döntöttek.
Itt állunk most ebben a börtönben, amiben önök ülnek. Nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy országunk vezetői közül elsőnek léphessek be ide. Ha majd innen kilépek és bezárul mögöttem a kapu, azzal megnyílik ez a börtön. Köszönet azoknak, akik téglajegyet vettek, jó helyre került, itt mindenkinek megvan a maga téglája. Azokat nem is említem, akik csak úgy zsebbe nyúltak, mert azok már itt ülnek.
Mióta látom ezt az épületet, szinte rabja vagyok! Itt minden új! Új rácsok, új berendezések, ujj-lenyomatok. Az elítéltek minden nap kapnak egy Zsaru Magazint, az őrök pedig minden nap egy új embert.
Búcsúzóul hozzátok szólok, elítéltek! Ne akarjatok mindenáron megszökni! Odakint infláció van, ótvar minimálbérekkel, elszabadult árakkal, alacsony életszínvonallal. Itt ledolgozzátok a 8 órátokat, aztán leülhettek. Odakint a túlfeszített munkatempó szedi az áldozatait. Aki elért valamit az azért, aki pedig nem, az azért kap infarktust. Rossz a közbiztonság, s lehet, hogy még titeket is kirabolnak. Csak gondoljátok meg: itt bent van egy szobátok, van egy asztalotok és egy széketek. Kaptok egy tányér kaját. Van egy pohár vizetek. Mellette egy kancsótok, vagy egy köcsögötök. Higgyetek el, ennél többre most kint sem vinnétek, úgyhogy maradjatok itt bent, nyugton, a seggeteken!
